4. Chapter

Harry Styles 

Mutatóujjammal vagy már századjára körbe rajzoltam a pohár körvonalát. Próbáltam rájönni, hogy  a benne lévő koktélnak milyen színe lehet. Arany árnyalatú, cseppet sem vonzó módon. Egy húzásra kiürítettem a pohár tartalmát, torkomat végig égette ezzel ismerős érzést hozva magával. Egy pillanatra mintha nem is én lennék, olyan érzésem támadt, aztán szemeimet becsuktam egy sóhajt kiengedve. Végül mindössze csak a színkavalkád maradt, ahogy a szesz a fejembe szállt. Az isten szerelmére, huszonhárom éves vagyok, ilyenkor kéne a legjobban szórakoznom, ehelyett egy kibaszott klub tulajdonosa lettem. 

Akarom én ezt egyátalán? Persze, hogy akarod, Harry, ez volt az álmod!  Egy idegesítő hang megszólalt a fejemben, talán csak az alkohol hatása alatt vagyok vagy skizofrén lettem.

Hajamba túrtam, miközben észre vettem, hogy egy fura lány lány folyton engem bámul körülbelül tőlem hat méterre. Nem nagyon zavart a a helyzet, hisz minden nőnemű hasonlóképpen tekint rám, de eddig ő nézett a legközelebbről. Talán félnem kéne? Huh. Morogtam valamit magamban, meg egy újabb ital után nyúlva, legurítottam, ismét éreztem, hogy torkom ég, de nem érdekelt.
Eljátszani a sikeres, mindig mosolygó, nagylelkű üzlet embert, miközben belül forrasz a dühtől és boldogtalan vagy, eléggé szar érzés.

A tömeg őrjöngött, úgy látszik tetszett nekik az első nap a Moulin Rouge-ban. Szeretném Gemmának felajánlani, hogy vezesse velem ezt a hatalmas szórakozó helyet, szeretnék több időt tölteni a nővéremmel, mivel nem akarom, hogy a kapcsolatunk tönkre menjen. Mindig is imádtuk egymást, és azt akarom, ez így is maradjon. Ő és az anyám lesz örökké a legfontosabb emberek az életemben, és én azt szeretném, hogy nekik mindenük meglegyen.

Habozva bár, de felálltam a székről, látószerveimmel a lányt kerestem, akivel érkeztem. Eközben fotósok hada közeledett felém, fényképezőgépeiket pedig a szemembe tolták, és utamat elállták.

- Muszáj minden kibaszott alkalommal a szemembe vakuzni? – akadtam ki. Hidegen elsétáltam mellettük, zsebembe nyúltam telefonomért, majd felhívtam Roset.

- Hol vagy? – kérdeztem kissé dühös hangon. A háttérben férfi és női kacajokat hallottam egyaránt. Ezek most rajtam nevetnek? - Elegem van belőled és a rohadt szórakozásaidból, Rose! Az emberek már mennek a partira és te ki tudja kikkel enyelegsz a hátam mögött. Ne feledd még velem va..

- Pontosan, Harry! Még! De már nem sokáig, kijár nekem is a szórakozás, kopj le! – kuncogott és vele együtt azok is, akikkel volt. Magassarkúban tipegő ostoba liba.

- Kibaszott öt perced van, hogy ide érj, és még a mai estén úgy viselkedj, mint egy intelligens, jó barátnő, aztán holnaptól azt kezdesz magaddal, amit csak akarsz! – egyszerűen csak forrtam a dühtől. Hogy lehet ez a lány ennyire buta és prűd? Választ nem kaptam, ehelyett kinyomta a telefont. 

A félig Gin Tonic-kal töltött poharammal elindultam a tömegben, ekkor valaki nekem jött és a pohár tartalma a ruhámon landolt.

- A picsába! – káromkodtam, közben próbáltam a foltot eltüntetni. 

- É-én annyira s-sajnálom! Istenem, nagyon sajnálom, nem figyeltem! – felnéztem a lány kétségbeesett arcára, ahogy dadogta a szavakat, majdnem elnevettem magam, aranyos volt, ahogy zavarba jött. Ő volt az, aki az idő nagy részét azzal töltötte, hogy engem bámuljon. Annyira szép. 

- Semmi baj.

- Ez annyira kínos. – nyögte ki, szemei a padlót nézték. Talán nem mert rám nézni. 

- Öhm, nos akkor megyek, gondolom találkozunk az after partin. – váltottam témát, hisz a feszültsége messziről is érezhető volt. 

- Mi? Nem, nos én oda nem megyek. A barátomat várom, aki bármelyik percben megjöhet. –  gyorsan hadarta az egészet. Igen, kétség kívül zavarban volt. 

- Barát?

- Mármint lakótárs meg ilyenek. – ahogy beszélt rózsaszín ajkait megnyalta, ami igen csak csábító volt. Szemei a kék és zöld színek keveréke jellemzi. Gyönyörű.

- Gyere elviszlek. Azt hiszem majd a lakótársad – direkt kihangsúlyoztam s lakótárs szót, amire felkuncogott. Hm, édes nevetés. - nem fog kiakadni, ha tudja, hogy Harry Styles after partijába mentél személyesen vele! – próbáltam humorosnak hatni, sosem érdekelt igazán ki mit mondott rólam. És agyon sem szoktam magam dicsérni, de néha nem árt. Végül fejével biccentett egyet, ezzel jelezve, hogy benne van. Hirtelen mintha az élet összes dühe kiment volna lelkemből. Az est elején frusztrált és mérges voltam, mostanra ennek az ellentéte. Wow. Van valami ebben a lányban, ami azt súgja, Maradj nyugodt Harry, nincs miért kiakadnod!  Kell nekem ez a lány.

Oké, a következő résztől már tényleg beindul a sztori, mint látjátok, Jane és Harry már találkoztak és szót is váltottak egymással. Lehet még nem mondtam, de akkor most fogom;;; Harry ebben a történetben annak ellenére, hogy néha kiborul és sokat káromkodik marha cuki lesz^^ Véleményeket, véleményekeeeeeeeeet!  ALT. x  ♡

3. Chapter

Teljes életnagyságban, illetve belülről is szemügyre vehettem a Moulin Rouge-t barátommal, aki mániákusan oda van a klubokért. Lisa mesélte nekem, hogy mielőtt én nem lettem a lakótársuk, addig mindig mindenhova együtt mentek és buliztak nagyokat, tehát nem csoda, ha ismerik Párizs összes szórakozóhelyét. 

Mikor Daniel vállon bökött vagy kétszer, hogy figyelmemet végre ő rá tereljem a hatalmas terem helyett, megláttam arcán azt a vigyort, amit csak akkor ölt magára amikor elégedett valamivel, vagy éppen örül. Azt hiszem mindkettőt érezheti most. Fülemhez hajolt majd oda súgott valamit gyorsan.

- J, – hív becenevemen, amit legtöbbször akkor használ, ha valamire szüksége lenne, már rosszul kezdődik. - Szóval, bébi, mit szólsz meg lennél nélkülem mondjuk egy durva fél órára?

- Mi?

- Jó, oké, szóval az a helyzet, hogy tudod, Will, – rábólintok jelezve, hogy tudom kiről van szó. Daniel volt barátja. - nos ő randira hívott és hát, hogy tudtam volna neki nemet mondani??

- Öhm, oké, most felvázolom a helyzetet. Azt akarod mondani esetleg kérdezni, nem bánnám e, ha te most tulajdonképpen lelépnél innen megdugatni a seggedet egy pasival? – vigyorgok ördögien.

- Hát igen. Hívhatjuk így is. – mosolyog ő is, közben fehér fogait rám villantja.

- Felőlem. – nyögöm ki végül két perc néma csend után.

- Köszönöm, köszönöm! – arcon puszil, majd folytatja. - Tudom, hogy én rángattalak el ide és ezt sajnálom, Jane. Tényleg. De nyugodtan elmehetsz, vagy akár érezhetnéd magad jól is itt. – mondja miközben telefonján babrál valamit. Ezalatt Göndör és a pláza cicája halad el mellettünk, s nekem egyből torkomban akad a lélegzetem. Várjunk, hogyan kell egyátalán levegőt venni? Elfelejtettem. Illatát beszippantva térek magamhoz, mire ráeszmélek, addigra ő már ott sincs, Daniel összefüggéstelenül beszél valamit, de nem tud érdekelni, hogy mi az. Idiótán bólintok mindenre, amit mond vagy el harsogok egy "oké-t" Ez az illat egyszerűen mámorító. Erre az egy dologra tudok összpontosítani csak.

- Jane Bloom! Figyelsz te rám? Tudod mit, menj a fenébe! – mire egy értelmes választ összehadarhattam volna, Danielnek hűlt helye volt. Kapok az alakalmon és jól körbe nézek a hatalmas termen. A plafonon egy széles, csillogó csillár helyezkedik el. Bal oldalon van egy olyasmi lépcső sor található, mint a Titanicban. Jézusom, mihez hasonlítom? Azt sem tudom, hogyan nézhetett ki a Titanic. Mindegy. A helyiség közepén egy terjedelmes színpad áll. A színpadtól jobbra van egy bárpult, ami mögött egy barna hajú, kissé sötétebb bőrű fickó áll. Ránézésre saccoltam, hogy kábé száz fajta pezsgő és egyéb alkohol tartalmú italok sorakoznak a polcokon.

Időközben a tömeg egyre csak nőtt. De nem panaszkodhatok, kényelmesen elférek, mivel a Moulin Rouge eléggé nagy, sőt. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy az emberáradat mind az emelvény felé tekint, mikor egy öreg, kissé pocakos férfi lép a mikrofon elé,várjunk.. Akkor még sem a göndör hajú, angyalian mosolygó férfi a gazdája a helynek, hanem az aki most beszél? - Szeretnénk köszönteni minden egyes személyt, aki eljött a város egyik legjelentősebb eseményére ma este! Illetve szeretnénk köszönetet mondani, az ifjú Stylesnak, aki felújította és, ahogy láthatják csodás hellyé alakította a Mouiln Rouge-t. Nagy tapsot kérek, immáron az új tulajdonosnak, Harry Stylesnak! – ezt követően mindenki hatalmas tapsviharba és éjjenzésbe kezdett.

A göndör hajú férfi felsétál a pódiumra, elveszi a mikrofont az idősebb férfitől, aztán elkezd beszélni. Így, hogy teljes egészében láthattom gyönyörű arcát, még édesebbnek tűnik. Az a ruha rajta, megőrjítő. Nem hittem volna soha, hogy egy férfi neműre egyszer azt mondanám gyönyörű, de Harry Styles kétségkívül gyönyörű és modelleket megszégyenítő lábai tökéletesen passzolnak hozzá.

- Köszönöm, köszönöm! – ejti ki lassan a szavakat ajkai közül, miután az emberek abba hagyják a tapsolást. - Nos, én is szeretném megköszönni, hogy eljöttek a mai megnyitóra. – megköszörülte torkát, majd folytatja - Nagyszerű volt, végig csinálni ennek a remek helynek a felújítását elvégeznem, komolyan. Örülök, hogy enyém lehet a klub. De most, amit látnak nem jött volna létre a kitartó csapat munka nélkül. – kezeit göndör fürjein húzza végig, miközben én azt hiszem megfogok halni a látványától. Mindeközben az újságírók kitartóan fényképeznek, és írogatnak papírjaikra. Képzelem, ahogy holnap már arról olvashatunk, hogy "Harry Styles a multimilliomos férfi az új gazdája a rég híres klubnak, a Moulin Rouge-nek!"

- Nem tudom mit kéne mondanom még. Öhm.. a barátnőm és én szerveztünk egy afterpartyt a lakásunkon, ahol mindenkit várunk! – fejezi be és lejön a színpadról egy mosoly kíséretében. Szóval barátnő, huh.

2. Chapter

- Wow, ez aztán az elegancia! – súgom oda Danielnek, aki válaszként csak bólint, miközben szemeit le nem veszi az előttünk széttárulkozó gyönyörről. Csak akkor szakítja el szempárjait róla, mikor a taxi sofőr közli velünk, hogy az út mennyibe kerül. Daniel oda nyújtja a kért összeget, én eközben figyelem, ahogy a limuzinból kiszáll, egy körülbelül húszas éveinek közepén járó férfi, arcát barna, göndör fürtök keretezik. Tekintetét nem teljesen látom, mert féloldalasan áll nekem, de a gödröcskés mosolyát még így is meglátom, amikor rávigyorog egy másik férfira, aki utána egy percre szállt ki a hatalmas járgányból. Öltönye kísértetiesen hasonlít Danielére. Kezdek kételkedni abban, hogy Dan szerint biztosan ő a klub tulajdonosa. Komolyan egy negyvenes pasasra számítottam. Nem nézhet ki ilyen, hogy is mondjam? Angyalian?? Esküszöm, egy pillanatra vettem le róla látószerveimet, míg Danielttől épp arról érdeklődtem, vajon tudja e az idegen nevét, hisz annyi mindent tud erről a klubról is, tehát biztosan a neve sem okozhat nagy gondot neki.

- Hé – bököm oldalba barátomat, mire szúrós pillantásokkal jutalmaz meg. – Tudod a férfi nevét? – kérdezem, miközben hidegen hagy a goromba nézése.

- Nem, úgy tudom, hogy pár hete költözött Párizsba, szóval kevesen tudnak róla akármit is.

- Oh – ennyi volt minden, amit ki tudtam nyögni. És mint említettem hirtelen tűnt el, mintha nem is lett volna mellettünk még fél perccel ezelőtt. Olyan valóságtalannak tűnik. A taxi elment. Bár terveim között nem szerepel, hogy fél óránál tovább maradjak, de muszáj az este folyamán még egyszer látnom azt az angyali mosolyt és annak gazdáját. Egyszerűen csak kell. Júliusban a Párizsi levegőnél jobbat nem is kívánhatna az ember. A mai esti huszonhat fok pedig a nyár legmelegebb időszakának ígérkezik. Sétáltunk az épület felé, miközben a szél erőszakosan belekapott hajamba, Daniel épp az exével beszélt a jegyeket illetően, mikor ismét megláttam a főbejáratnál a Göndört, oldalán egy szőke plasztik cicával. Wow, enyhe hasba rúgás. Már vagy három perce figyelem őket, ahogy beszélgetnek ugyan azzal a pasassal, aki kiszállt a férfi limuzinjából. Ekkor Daniel csípte meg enyhén az arcomat.

- Aú! – rögtön az arcomhoz kaptam kezemet, és többszöri végig simítás után vállba ütöttem Dant, aki mindvégig kuncogással reagált.

- Szóval az a helyzet, hogy a jegyek nos, öhm.. az exem most mondta hogy nem maradt egy sem é..

- Kurvára nem azt akarod mondani, hogy fogalmad sincs, hogyan fogunk bejutni oda? – mutattam ujjammal az előttünk lévő Moulin Rouge-ra.

- Öhm, de.

- Mi a pokol? – kezdtem el ordítani vele. Ez most halál komoly? Úgy volt eddig, hogy a jegyek nála vannak, nem hiszem el. Ezért rángatott el a hülye estéjére.

- Jó, jó! Nyugalom – kezdett el nyugtatni, de ebben a pillanatban szart sem ér el vele. - Csak vicceltem, ne legyél már ennyire drámai! – legyintett. És ekkor jött el a pillanat, mikor élve megtudtam volna nyúzni őt.

- Kurvára utállak! Az este folyamán ne is szólj hozzám! – fújtattam. Zsebéből elővette  a jegyeket, egyiket azonnal kikaptam kezei közül, majd keresztbe font karokkal elsétáltam tőle. Minél előbb bent akarom tudni magam a klubban, egyszerűen látnom kell azt a pasit. Eddig mindkét alkalommal félig láttam az arcát. Vajon milyen lehet az egész? Jézusom. Ennél is jobban nézhet ki? Valami mintha mágnesként vonzana hozzá. Én pedig, mint egy örült koslatok utána, hogy megfigyeljem Őt, titokban.

Hali, meghoztam a második fejezetet, remélem tetszik, ha igen, akkor írd le a véleményedet és iratkozz fel. Illetve a történettel kapcsolatban csak annyi; nem szeretnék semmit sem elsietni, oké. Minden befog indulni szép lassan. Ahogy a részek is egyre hosszabbak lesznek. És most, hogy már nem lesz iskola valószínű, hogy heti két rész lesz! Nem fogok minden rész végére,vagy elejére regényeket írni, de úgy érzem ez most kellett.  Várom a véleményeket!!:-) 

Rami x