1.Chapter

- Jane! Két órája és kibaszott tíz perce vagy a fürdőszobában! Elfogunk késni! – Daniel borzasztóan idegesítő hangja töltötte be a ház egész terét. Dan a lakótársam - mint ahogy a Lisa is - és egyben a legjobb barátom. Fél éve ismerem őt, és annak ellenére, hogy legtöbbször halálra idegesít, imádom őt. Csodálatos ember, komolyan. És azt hiszem, megérdemli, hogy elmenjek vele a híres megnyitójára. Persze húsz percnél tovább nem óhajtok maradni. Érzem, hogy nem a szokványos baráti társaságunk lesz, mármint nem a mi fajtánkból. Csupa elkényeztetett tinivel, és pár idióta öreggel lesz tele, akik próbálják játszani a bölcset, de szart sem értenek semmihez. Egyébként is, utálok emberek között lenni. Úgy érzem köztük magamat, mint egy számkivetett, akit mindenki figyel és megvetően pillant rá. Mint egy darab húsra. Frusztráló. 

- Mindjárt kész vagyok, nyugalom. – nem láttam, bár eltudtam képzelni, ahogy az ajtó másik végén szemeit forgatja. - Amúgy, hol van Lisa? Tegnap este láttam utoljára őt. Fura. Várjunk, miért nem őt rángatod magad után? És mondjuk engem hagynál, hogy a heverőn töltsem ezt a gyönyörű júliusi estét, miközben csokival tömném a pofám? – szoknyámon felhúztam a cipzárt, majd levettem a vécé tetejéről a táskámat és kinyitottam a fürdőszoba ajtaját. Két dühös szempárral találtam szembe magam. - Oh, Daniel, micsoda jó ez a ez.. mi is ami rajtad van, ruha vagy mi ez a cucc rajtad? Szent ég. A Moulin Rouge megnyitójára vagy egy temetkezési vállalthoz megyünk?. – nevettem ahogy elmentem mellette s közben a hajába túrtam.

 A nappaliba mentem telefonomért, eközben Daniel úgy követett, mintha a személyi testőröm lett volna. Idióta. 

- Egy; fogalmam sincs, hogy Lisa merre van, gondolom most épp valamelyik hímringyójával kefélteti magát. – tenyereit összecsapta maga előtt, amit igazából nem tudtam mire vélni, de figyelmen kívül hagytam. - Kettő; azért hívtalak el magammal téged, mert Lis még nálad is nagyobb faszfej, aki szégyent hozna rám! Ja, és amúgy is te vagy a legjobb barátom. Három; figyelmen kívül hagyom a szemtelen megjegyzésedet az öltözékem terén, mivel ez a legújabb Gucci terméke! Direkt erre az alkalomra spóroltam össze a pénzt, hogy megtudjam venni!

- Hát hogyne. Csak nem jó benyomást akarsz kelteni a tulajdonosnál? 

- Talán. – kacsintott pimaszul, mire kuncogni kezdtem. Időközben lent álltunk az utcán és taxit próbáltunk fogni, kisebb-nagyobb sikerrel. 

- Bele gondoltál már, mi van, ha nem húszon éves, hanem mondjuk hatvan?

- Jézusom Jane, mindig el kell rontanod a meghitt pillanatokat?? – duzzogott gyerekesen. 

- Ez a hívatásom, szívi. – sikeresen leintettünk egy taxit. 

Daniel elmondta a pontos címet, hogy hová is tartunk. Az út csendesen telt, kivéve a hangot, ami a rádióból szólt. Az a dal, örülten jó volt, egész este eltudtam volna hallgatni. 

- Egyébként, az egyik exem, aki itt dolgozik szerezte nekem  a két jegyet a ma estére, szóval, J, kérlek, ne hozz rám szégyent. – mosolygott rám kedvesen, de éreztem, sőt tudtam, hogy szarkazmusból tette. 

- Mióta vannak neked ilyen elit barátaid? – kérdeztem miközben megérkeztünk a helyre. Az ablakon át tekintetem a hatalmas épületre, és leesett állal itta be szemem a látványt. Gyönyörű volt. Daniel már fele annyira volt döbbent, mint én. Ő tudta, mire kell számítani. Én viszont egyátalán nem gondoltam volna, hogy ennyire szép lesz a Moulin Rouge oh istenem, ha így fest kívülről, akkor milyen lehet belül? Gondolatmenetemből az szakított ki, hogy pontosan mellénk állt le egy hatalmas limuzin. Komolyan, ha lehetséges akkor az állam már a taxi koszos 'padlóját' nyaldosta a döbbenettől. Dan is felkapta a figyelmét, bár ő nem a limuzin miatt, hanem azért, aki benne ült.

- Ő! – ordítozott. 

- Ki ő?

- Ő az tulajdonos! 

[ Sziasztok, a tervezettnél előbb raktam fel az 1. fejezetet, remélem senki nem bánja. Ha tetszik, akkor iratkozz fel és kommentelj. (a kövi részben már Harry is szerepelni fog) a 2.fejezetet pedig hosszabbra is tervezem, oké. Pusziiiiiiiiiiii, Rami :-) ]